Annak érdekében, hogy megfelelően és időben tudjuk Önt tájékoztatni, valamint a digitálisan hozzáférhető anyagok eléréséhez szükségünk van a pontos, jelenlegi adataira, de legfőképp az E-mail címére!
A tagi dokumentumtár Google hitelesítést használ, azaz Google regisztrációval/fiókkal kell rendelkeznie (GMAIL.COM). Kérjük ezt vegye figyelembe E-mail címének megadásakor.
Továbbá az Alapszabályunk 10. § 1. pont f: alpontja rögzíti:
„A tag köteles adataiban és érdekeltségében (különösen tulajdonjogaiban) bekövetkezett változást az intézőbizottságnak bejelenteni. Ennek elmulasztásából eredő kárért vagy joghátrányért a Társulat nem felel. A bejelentést a változást követő 30 napon belül kell teljesíteni, igazolható módon (postai levélben vagy elektronikus úton). Az érdekeltségben bekövetkezett változás bejelentéséhez be kell mutatni, illetve csatolni kell a változás alapjául szolgáló okiratot vagy annak másolatát, valamint - ha abból nem állapítható meg - a bejelentésben közölnie kell a helyébe lépő új érdekelt nevét, lakhelyét (székhelyét) és amennyiben van, elektronikus elérhetőségét.”
Az alábbi űrlapot szíveskedjen kitölteni: